Akit a zene körülölelt

Márton-Kakasi Nórával Mátisfaván és Székelymagyaroson találkoztunk, igaz, nem beszélgettünk egy percet sem, de tudtam, hogy milyen pályán mozog, hogy gyógyít a zenével. Amikor a Gábos ikreket faggattam, már nagyon büszkén beszéltek az unokáról, a magyarosiak pedig mindenképpen szerették volna meghívni a községi művészeti napokra. Utóbbin az énekkarban ültem, amikor a játéka betöltötte a templomot, még a kicsi gyermekek is eltátották a szájukat egy pillanatra. Fel volt jegyezve a képzeletbeli füzetembe a neve, mint lehetséges interjúalany, aki példaként szolgálhat a művészeti pályát választó diákok számára. Tavaly novemberben találkoztunk egy udvarhelyi kávéházban, akkor vettük sorra, mit jelent neki a zene, honnan érkezik Kakasi Nóra.

– Bár Udvarhelyen születtem, szüleim révén kötődöm a községhez, édesapám agyagfalvi, míg édesanyám mátisfalvi születésű. Emlékszem még a régi történetekre a családomból, amikor dédnagymamám éjjel, titokban járt át az akkori magyar-román határon, hogy művelje a család földjeit, számon tartom édesapám nagyapjának háborús emlékeit is. Ha röviden akarom mondani, akkor legalább gyermekkorom felét Mátisfalván töltöttem, minden hétvége, vakáció a nagyszüleim társaságában telt el – meghatározó volt számára az itt töltött idő.

Általában a történetek arról szólnak, hogy a szülők felfigyelnek a gyermek tehetségére, irányítják őt a tanulmányaiban, noszogatják a tanulásban. Itt egy különleges helyzettel állunk szemben, ugyanis Nóra korán ráébredt arra, zene nélkül nem igazán tud működni.

– Édesapám zenész, egész életemben a zene körülölelt, próbákra jártam, színpadon álltam kicsi koromban. Apukám kicsi korában trombitán kezdte, az akkori agyagfalvi fúvószenekar tagja volt, ha lehet így mondani, a temetéseken kezdte a zenélést a társaival. A mezei munkával nem nagyon fért össze a hangszeren való tanulás, ezért a szülei nem igazán támogatták. Ő mégis kitartott szenvedélye mellett, a mai napig a zene vele van. A mi családunkban természetes volt az, amikor éjszaka eszébe jutott egy akkordösszefűzés, felkelt, hogy kigyakorolja. A próbákra elvitt engem, ott kipróbálhattam a hangszereket. Elmesélték, hogy kicsi koromban, mikor még járni tanultam, előszeretettel hangoltam el a gitárját, mikor zenészként a basszusgitár volt a hangszere – édesapja példája ragadós volt, Nóra első osztályos korában már szomorúan vette tudomásul, hogy a Palló helyett a Mórába íratták a szülei.

Az elején nem támogatták a zenei pályafutását, aztán harmadik osztályos tanulóként már lehetőséget kapott arra, hogy fejlessze magát, abba a környezetbe kerüljön, ahol élhet szenvedélyének.

– Érdekes, hogy míg édesanyám áldott állapotban volt velem, a zeneiskolában dolgozott, kapcsolatba kerültem már ott a zenével, édesapám pedig adminisztrátorként itt kereste a kenyerét. Mikor belátták, hogy valóban szükségem van a zenére, elvitt magával, ott kipróbálhattam a hangszereket, lehetőségem volt egy magánóra keretében választott hangszeremmel is megismerkedni. Mindig azt mondta apum, ha valamit csinálok, azt jól csináljam, vagy sehogy, ehhez tartottam magam, ez lett az én hozzáállásom is. Aki dudás akar lenni, annak pokolra kell menni, ottan lehet megtanulni, hogy kell a dudát fújni, ez volt a sláger nálunk, ebben minden benne van, ami velem történt. Mikor panaszkodni kezdek, ez volt a válasz mindenre – mondja Nóra, aki végtelenül hálás szüleinek, amiért nem erőltettek rá más elképzelést, tízévesen is támogatták, jóváhagyták kislányuk kívánságát.

Aztán, jött az első találkozás a fuvolával, ami hangszerrel való ismerkedés mellett egy életre szóló kapcsolatot is hozott számára, ekkor ismerkedett meg tanárával, a tavaly elhunyt Sándor Kálmán Attilával, aki a szakmai példakép mellett második édesapjának tart beszélgetőtársam.

– Édesapám egy könyvben mutatta meg, milyen a fuvola, ránézésre nem tetszett, de amikor bementem a tanárom magánórájára, akkor egyből éreztem, ez az enyém. Ott álltam, láttam, hogyan fújják, oldalra tartják, milyen atmoszférája volt az egésznek. Akkor csak azt éreztem, hogy kell nekem, most meg is tudom jobban fogalmazni, mit jelentett az élmény. Elhatároztam, hogy jó fuvolista akarok lenni, ez a célom. Ekkor értettem meg, mit jelent apukám idézetében a pokoljárás. A barátaim hívtak játszani, görkorizni, de nekem áldozatot kellett hoznom, hogy felzárkózzak azokhoz, akik régebb óta fuvoláznak, intenzíven gyakoroltam, nemet mondtam minden másra, ehhez kellett a tanár bácsi szigorúsága is. Ötödik osztályos koromtól lettem Pallós, nagyjából eddig tartott a gyermekkorom, utána minden időmet a zenének szenteltem, reggel héttől este hétig az iskolában voltam, néha még az ebédemet is ott melegítettem meg – nem volt jól meghatározott jövőképe, csak azt tudta, a legjobbak között akar lenni, így lehetőségei biztosan lesznek. Olyan tanítást, technikai alapot kapott tanárától, hogy azzal bátran kiléphetett a felnőtt életbe is. Versenyek versenyt követtek, a szülők, barátok, tanárok támogató jelenléte biztos pont volt számára.

– Ötödik osztályban mentem az első versenyre Nagyszebenbe, akkor egy kicsit át kellett lépni a komfortzónát, első helyezéssel tértünk haza. Akkor még a dicséretet nem tudtam a helyén kezelni, de mostanra a szív melegéből érkező kedvességet is értékelni tudom, odáig a szakmai észrevételeket tartottam csak számon. Nyolcadik osztályban éreztem azt, hogy elfáradtam, elgondolkodtam azon, hogy átmegyek építészetre, lelkileg és fizikailag is kimerültem. De amikor a szüleimmel elkezdtük a zene pozitív hozadékait ecsetelni, akkor maradtam az utamon – ezt követően elvégezte a középiskolát, majd Brassóba felvételizett, hat éven keresztül tökéletesítette tudását Filip Ignác irányításával.

Kérdés az a laikus olvasó számára, hogy egy klasszikus zenét szerető ember hallgat-e más zenét, mi a zenei ízlése egy fuvolistának. Nóra kedvence a Pink Floyd, Omega, Alt-J zenekarok jelenleg, de ha a Spotify-on talál egy új zenekart, akkor az egész albumot végighallgatva dönt arról, tetszik-e neki, vagy nem.

– Sok időt töltök a zenehallgatással, a kollégáimat is mindig megkérdezem, éppen mit hallgatnak. Engem tudnak motiválni a különböző zenei stílusok, nyitott embernek tartom magam. A játékomban sokat segít, nem szoktam leragadni egy-egy dolognál. Én a diákjaimnak is azt mondom, legyenek nyitottak, így lehetnek jó szakemberek, zenészek. Amikor egy művet előadok, akkor mindig keresem a visszajelzést én is: átmegy-e az üzenet. Beviszem az órára a hangszert, közvetlen élményt akarok adni a diákjaimnak, jól esik, amikor meghatja őket az előadás. A hangszeres klasszikus zene a történetmesélésen alapul, nem egy szöveg alapján értjük meg a darabot, érezni és engedni kell magunknak, hogy hasson ránk a zene – mondja Nóra.

Az egyetem elvégzése azt érezte, itthon kell maradni, az itteni lehetőségekből kell kihozni a maximumot. Szakmai alázata és munkája meghozta a gyümölcsöt, a térség különböző zenei projektjeiben vesz részt, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozik.

– Ahhoz, hogy én ezt az utat bejárjam, szükségem volt a családom, tanáraim, barátaim biztonságot adó támogatására. Bár volt lehetőségem a zene által megismerni, bejárni a világot, nem tudtam volna nagyvárosban élni, engem mindig a csendes, falusi környezet töltött fel, ahol akár lehet egyet sétálni az erdőben, ahogy régen, Mátisfalván tettem – zárja a beszélgetést Nóra.